Buday Bence: Autózni, nem parkolni
Okosabb, rugalmasabb, fenntarthatóbb: új korszak kezdődik a városi közlekedés történetében. Vélemény.
Okosabb, rugalmasabb, fenntarthatóbb: új korszak kezdődik a városi közlekedés történetében. Vélemény.
Még megszámolni sem könnyű a világ éhezőit. Pedig megfordult a trend: a baj ismét egyre többeket érint. Már az is segítene, ha kevesebb ennivalót dobnának ki.
Közös nyilatkozatban ígérte meg a kínai és az amerikai delegáció a klímacsúcson, hogy már ebben az évtizedben komoly lépéseket tesznek a globális felmelegedés megfékezésére.
A vörösnyakú lúd egyébként is a veszélyeztetett fajok közé tartozik, 20 ezernél is kevesebb pár él belőle. Most azután lőttek le belőle egyet Magyarországon, hogy az Agrárminisztérium engedélyezte a vadludak október-novemberi vadászatát.
Egyre elterjedtebb Magyarországon is a megosztáson alapuló közlekedés, ám még ha működik is itthon egy-egy ilyen megoldás, a köztudatban még nem feltétlenül honosodott meg, és van tér a bővítésre is.
Amíg a skót repterek 400 magánrepülővel kellett megbirkózzanak a zöld jövőről szóló konferencia alatt, Leonore Gewessler példamutató utazási módot választott.
Hagyjuk csak elbomlani a fák, bokrok tövén az avart, így a tápanyag is helyben marad, a zöldfelület is ellenállóbb lesz, energiát is spórolunk, kibocsátást is csökkentünk. Bardóczi Sándor azt is elárulta, miért nem tartja szerencsésnek az örökzöldek térnyerését.
Az egykori amerikai elnök szerint a legtöbb ország nem hajtotta végre azokat a cselekvési terveket sem, amelyeket a hat évvel ezelőtti párizsi klímaegyezményben vállalt.
Évente 39 ezer tonna, a világ minden tájáró odahordott használt ruhát raknak le a világ legszárazabb területén.
Ha a lehető legjobban kihasználnánk a személyautókat, elég lenne a most az utakon pöfékelő járművek kevesebb mint tizede. Nyugat-Európában már elterjedt, azonban Magyarországon is egyre népszerűbbek a megosztáson alapuló közlekedés különböző formái.
Néhány, Áder János államfő által a hét elején bedobott, jól hangzó aduval már letudta bejelentéseit Magyarország a Glasgow-i klímacsúcson. Többre a COP26 kapcsán nem is igazán számíthatunk, de valójában túl alacsonyra tettük az első (2030-as) lécet a klímaharcban. Így bár előrelépés, hogy törvénybe foglaltuk a 2050-es klímasemlegességet, erőlködés lehet a vége. Botár Alexát a Magyar Természetvédők Szövetsége programvezetőjét faggattuk arról, mit várhatunk Magyarországtól a klímacsúcson.
Ahelyett, hogy elégetnénk, vagy akár komposztálnánk az avart, sokszor érdemesebb egyszerűen otthagyni, mert így is táplálja a fát, illetve számos élőlénynek nyújt téli menedéket. De a madáretetéssel kapcsolatban is sok tévhit él. Cikkünkben összegyűjtöttük, mire figyeljen és mit tehet, ha segítené a kertjében, vagy akár az erkélyén megforduló állatokat, a közelgő tél beköszöntével. Annyit elárulunk, hogy sokszor az a legjobb, ha nem csinál különösebben semmit.
A szigetországot lassan ellepi a tenger az éghajlatváltozás hatásai miatt – ezt mindennél jobban demonstrálta Tuvalu külügyminisztere, amikor térdig a vízben állva szólt az ENSZ-klímacsúcs résztvevőihez.
A Bank of England egykori vezetője 130 000 milliárd dolláros zöld alapot kalapozott össze Glasgowban, az ENSZ környezetvédelmi világkonferenciáján. A párizsi gazdasági lap, a Les Échos annak nézett utána, hogy mi ebből a realitás.
A világ lakosságának 1 százaléka felelős a karbonkibocsátás 15 százalékáért, míg a szegényebb 50 százalék mindössze 7 százalékért – idézi az Oxfam jelentését a BBC, amely felteszi a kínos kérdést: valójában a gazdagok karbonlábnyomainak eltüntetéséért fáradozik a világ?
A kormányoknak és az egyéneknek továbbra is kemény dió megoldást találni a fogyasztás csökkentésére és a hulladék újrahasznosítására.
Élesen és egyértelműen fogalmazott a környezetvédő természetfilmes Attenborough az ENSZ klímakonferenciáján, ahol a világ vezetőinek mondta el, mit kell tenniük. Be kell következnie egy új ipari forradalomnak – mondta. Ha csak egyetlen videót néz meg a COP26 eseményeiről, akkor ez legyen az.
A vállalkozók bevételét is figyelembe kell venni a jövedelemhatár kiszámításakor, öröklés és vásárlás esetén számításba lehet venni a tulajdonviszonyok változását, és reggel helyett délután indul a pályázatok leadása.
Áram nélkül nincs élet. Akik a világvégét látják maguk előtt, sokszor azt jövendölik, az apokalipszishez elég lesz egy egyszerű áramszünet. Energiaéhségünk évről-évre olyan méreteket ölt, hogy az amerikai Energy Information Administration jelentése szerint 2050-ig akár 50 százalékkal is nőhet az energiafelhasználásunk, az elektromos áramtermelés pedig akár 79 százalékkal is megugorhat. Már csak az a kérdés, növekvő igényeinkkel képes lesz-e a rendelkezésünkre álló rendszer megbirkózni.
A köztársasági elnök szerint komoly probléma, hogy Glasgow-ban nem volt ott a nagy kibocsátó országok közül Kína, Brazília, Oroszország és Törökország sem.